Lassan két hete futok bele minden nap egy cikkbe Nyáry Lucáról meg a bikinis képeiről. Pedig esküszöm, összesen két cikket olvastam el a témában, az első a képeiről szólt és egy híroldal közölte, a másodikat meg Luca, miután elege lett a folyamatos verbális bántalmazásból. De hát a pokolba vezető út is algoritmusokkal van kikövezve.
Mondjuk én sajnálom Lucát. Fiatal nő létére elhitte, bármit el tud érni, amiről mások csak álmodhatnak, aztán az egész testpozitív cirkusz végül rajta csattant. Mondhatnánk, hogy az élet már csak ilyen, de inkább ne mondjuk. Mert az élet nem magától ilyen, azért, hogy egy ilyen dolog megtörténhessen igenis tenni kell. Nagyon sok embernek nagyon sokat.

Első körön például a fotósnak. Nem mondom, hogy Luca a legszebb nő a világon, de szerintem érdekes arca van, a szemei kimondottan szépek és a hasa irigylésre méltóan lapos. Ezekkel az adottságokkal egy jó fotós egy profi sminkes segítségével olyan képeket készíthetne róla, hogy az összes fujjolgó eldobná tőle az agyát. Ezzel szemben mi történt? Készült egy olyan rossz kép egy egyébként egyáltalán nem csúnya nőről, amivel büntetni lehetne. De erről nem Luca tehet! Az, hogy egy fotós kiad egy ilyen munkát a kezéből, az nem a modellt minősíti, hanem a kép készítőjét.
Az meg, hogy valakiről készül egy előnytelen kép, az nem ad okot arra, hogy a teljes frusztrált népharag rázúduljon. Persze értem én, hogy egy csomó gyönyörű és csinos lány futkos a harmadik kerületi meg a csepeli paneldzsungelben, akik vékonyak, szépek, sportosak és százszor inkább megfelelnének egy divatfotózásra, mint Luca, de azzal, hogy gőzerővel mocskolják a boldog szerencsést még nem kerülnek közelebb az álmaikhoz. Sőt, a pasik sem kaptak külön felhatalmazást arra, hogy szénnéalázzanak egy fiatal nőt. Tudom, elcsépelt mondat, de kíváncsi lennék ezek a nagytudásúak mit szólnának, ha az ő lányukkal, feleségükkel vagy barátnőjükkel történne ugyanez. Lehet véleményt nyilvánítani, de ha lehet kulturáltan. Én sem feltétlen értek egyet ezzel a testpozitív dologgal, de attól még normálisan, emberhez méltó módon tudom elmondani, hogy miért nem.

Vessenek a mókusok elé, de én ezt az egész testpozitív dolgot ugyanolyan ártalmasnak tartom, mint az előző, mármár egészségtelenül sovány modelleket felvonultató, leginkább a kétezres évek elejére tehető irányzatot. Mert egyik sem természetes az átlagembernek. Mi átlagemberek hosszú éveken át békésen elvoltunk az átlagosságunk tudatával, csodáltuk a szépséget és próbáltuk a legtöbbet kihozni magunkból és az adottságainkból, amit fogantatásunk pillanatában sorsoltak nekünk a génlottón. Középkorúként én pont akkor voltam tini, mikor az első, azóta is emlegetett szupermodell generáció megjelent. Olyan nevek röppentek be a köztudatba, mint Cindy Crawford, Claudia Schiffer, Linda Evangelista vagy Pamela Anderson. Szóval gyönyörűbbnél gyönyörűbb fiatal nők képei jöttek szembe velünk mindenhol, mégsem voltunk lelkibetegek tőle. Mert pontosan tudtuk, hogy ők különlegesek. Alapból nekik jóval nagyobb szerencséjük volt a már említett génlottón, plusz ők még kőkemény munkával, fogukat összeszorítva napi huszonnégy órában tettek is azért bőven eleget, hogy ott vonulhassanak a kifutókon. Körülbelül pont annyi cikk jelent meg a modell szakma árnyoldalairól és nehézségeiről, mint a napfényes és tündöklő oldaláról, szóval mi valahol pontosan tisztában voltunk vele, hogy a címlapra kerüléshez sokkal több minden kell, mint egy bájos pofi és a vakszerencse. Aztán az egész elúszott valahol. A fotókról eltűntek az egészségtől kicsattanó, vonzó fiatal nők és megjelentek a sovány, fiús alkatú, karikás szeműre sminkelt tizenéves Loliták. Mi átlagemberek meg megismerkedtünk azokkal a fogalmakkal, hogy anorexia és bulimia. És innen nem volt megállás.
Persze tudom, azok akik észrevették, hogy gond van és megpróbáltak tenni ellene csak jót akartak, de a próbálkozásaik mégis rosszuk sültek el.

Valljuk be őszintén, mi emberek rajongunk a szépségért. A szépség kultusz nem újkeletű, ha odafigyeltünk rajzórán tudjuk, a középkorban is volt beauty filter, csak akkor az ügyeskezű festők vitték fel a képekre. Minden kornak megvolt a maga ideállja, tök mindegy, hogy Madame de Pompadournak hívták vagy Karády Katalinnak. A lényeg, hogy rajongani lehessen a szépségéért.  Bennünk, átlagemberekben meg az a közös, hogy nem szeretjük, ha elveszik tőlünk az ideáljainkat.

Értjük persze mind, „mire gondolt a költő” mikor arról beszélünk, hogy az átlagos külsejű nők is szépek, de attól még a nagy részünk nem őket akarja címlapon látni. Főleg a pasik nem. Az embereknek kell az álomvilág, kell valami, ami kicsit túlmutat a hétköznapjaikon. Attól, hogy turkálóban vásárolok meg a H&M-ben még én is szívesen átlapozom a Vogue-ot. A férfimagazinokban sem a legújabb Fiat modellekről jelenik meg cikk és a legújabb Casio órákról. Vonz minket az elérhetetlen.

Az ügyes cégek meg egész kis reklámkampányokat építenek fel az új trendre. Mert nekik igazából tök mindegy kivel reklámozzák a terméket, a lényeg úgyis mindig a profit lesz. Senkit sem akarok kiábrándítani, de a testpozitív reklámkampányok ugyanúgy születnek, mint az összes többi. Pár rafkós marketing szakember összeül és megpróbálják a legütősebb dolgot kihozni a célcsoport pontos ismeretében. Nem véletlen, hogy a legtöbb cég, aki ilyen eszközökhöz nyúl, termékeivel mindig az átlag fogyasztót célozza meg. Jó sokáig böngésztem a netet, kipróbáltam az összes hangzatos kulcsszót, de a luxusmárkák bemutatóin készült képeken maximum nőnek öltöztetett férfiakat láttam, negyvenesnél nagyobb ruhaméretű modelleket viszont nem nagyon. Szóval bocsi, de az, hogy a drogériákban és közértek polcain megtalálható tusfürdők és a megfizethető ruhamárkák divatfotóin látunk átlagos nőket is, az valószínűleg azért van, mert a terméket nekik akarják eladni.
Pont ezért nem mehetünk el azok mellett a lelkes önkénttörpök mellett sem, akik most Luca hátán felkapaszkodva fújják a saját mantráikat. Luca saját maga is leírta, hogy nem, ő nem szeretett volna a testpozitív eszme zászlóvivője lenni. Ő egyszerűen csak egy fiatal lány volt, aki kapott egy számára érdekes és izgalmas lehetőséget, amit ki is használt. Így indult el a modellkarrierje, ami mellesleg már régóta tart, csak hozzánk valamiért most jutott el a híre. Lehet, ez pár hónapon belül megváltozik majd, lehet pont Luca cáfol majd rá az egészre egy következő nyilatkozatában. Mindenesetre a botrány ilyen irányú meglovaglása és a saját eszméink beleerőltetése egy számunkra ismeretlen lány szájába, bennem ugyanolyan visszatetszést kelt, mint az állandó férfigyalázás vagy a saját határaink lelkes védelme, miközben magasról tojunk a másokéira.

Szóval én csak annyit javasolnék, hogy mindenki, aki felül az épp aktuális divathóbortokra első körön gondolja végig, hogy mit tesz ez azzal, akit bedob az oroszlánok közé. Vannak megváltoztatható és megváltoztathatatlan dolgok és mint tudjuk a kettő megkülönböztetéséhez szükséges némi bölcsesség. És nem, az sem volt jó irány, mikor a nyolcvan éves Martha Stewartról úgy készítettek bikinis sorozatot, hogy szó szerint felismerhetetlenre filterezték a képeit. Ha tetszik ha nem, az emberek a fotókon szépséget akarnak látni nem a valóságot, főleg nem az egyértelműen eltorzított valóságot.

Hozzátenném, hogy harminc éve, mikor még nem folyt gőzerővel az érzékenyítés sokkal könnyebben elfogadtuk önnön átlagosságunkat mint a mostani tinilányok, akikkel elhitetjük, hogy mindent lehet, csak nagyon kell akarni. Valószínűleg, ha Luca nem Nyáry Krisztián lánya ő is ugyanolyan átlagos fiatal lány lenne, mint több ezer társa, akik ugyan helyesek, jól írnak és tele vannak pozitív energiákkal, de attól még a szűk környezetükön kívül a kutya sem ismeri őket. Szóval nem, a világ sajnos sohasem volt igazságos és a jövőben sem lesz az, akármiről is akarnak meggyőzni minket jó szándékból, segíteni vágyásból vagy üzleti érdekből páran.

Az exnői közül most Vogel Evelin adott interjút Magyar Péterről.

Bevallom, én valahogy úgy vagyok ezzel az egésszel, mint a gyógyszerreklámokkal meg a Brüsszelezős plakátokkal. Értem én, hogy mi a cél, nade minek még egy?
Az első botrány fecskék még mindenből ütöttek. Hetekig röhögtünk a Szájer féle ereszes balhén, csámcsogtunk a Borkai féle szexvideón vagy dühöngtünk a „vak komondoros” Balogh Józsefen, de azóta már annyi víz lefolyt a Dunán, a mi ingerküszöbünket meg annyira az egekbe tolták, hogy egy családon belüli újabb perpatvarra már szemünk se rebben.

Magyar Péter most a reménysugár. Tökös, fiatal, jóképű, tipikus falu bikája típus, aki jelenleg a reményhozó, az új messiás szerepét tölti be. És ez már bőven elég ahhoz, hogy a magyar emberek nagy része a tenyeréből egyen. A híveit alapvetően két csoportra lehet osztani. Vannak az elvakult fanatikusok, akik még akkor sem hinnének a bűnösségében, ha a szemük előtt történne meg az a verbális erőszak és lelki terror, amiről Varga Judit vagy Vogel Evelin beszélt. Nekik aztán teljesen mindegy, csak kerüljön végre hatalomra. Vállukra emelve cipelnék be a Parlamentbe akkor is, ha az orruk előtt verné félholtra az épp akkor aktuális oldalbordáját. Meg vannak a mérsékeltek, akik ugyan tisztában vannak vele, hogy Péter valószínűleg egy dúvad, de azt is tudják, hogy a kedvesen mosolygó, szelíd bölcsész típusokból maximum marionettbábként rángatott főpolgármester lehet itthon, de komoly, rendszerváltó politikus biztos nem. Na ők pontosan tudják, hogy Péter sem lesz jobb a Deákné vásznánál, ő ugyanúgy lopni, csalni és hazudni fog, mint az összes többi politikus, csak abban reménykednek, hogy ő majd kevesebbet és nem olyan nyíltan, mint a mostaniak. Nekik tök mindegy, hogy Magyar Péter, Márki-Zay Péter vagy akárki más kerül épp hatalomra, csak végre valaki takarítsa már el az egész Fideszes bagázst. Ők mindig ahhoz a megfelelő mértékben mérsékelt, szélsőségektől mentes politikushoz húznak, aki a leghatékonyabban lép fel a jelenlegi kormány ellen és nem a Gyurcsány. Nekik meg azért tök mindegy, mert a távlati céljaik érdekében képesek felülemelkedni minden morális problémán.

Tetszik vagy sem, a magyar ember nem ugrik a családon belüli erőszakra. Az valahogy itthon annyira természetes része az életünknek, mint a levegővétel. Valószínűleg minden családban van egy olyan ős, akiről mindenki tudta ugyan, hogy néhanap eljárt a keze, de különben meg olyan dolgos, csendes, a légynek sem ártó ember volt. És még a humora is milyen jó volt. Abba a pár pofonba meg még nem halt bele senki. Legalábbis ideális esetben. Namármost, ha a fizikai erőszakra az emberek minimum fele ilyen blazírt lazasággal reagál, akkor vajon mit lépnek a verbális agresszióra, ahol még „vér se folyik”. Elmondom: semmit. És ez borzalmas.

Azt is el kell ismerni, a Magyar Péter lejáratására előrángatott hölgyekkel nem volt szerencséje a propaganda gépezetnek. Nem tudom valóban a Rogán művek újabb csodafegyverét tisztelhetjük -e Evelinben, vagy egy sima „bátor önkéntest” mindenesetre szegény lánynak még engem sem sikerült meggyőznie, pedig alapvetően az ilyen szitukban mindig a nő mellé szoktam állni. De ez már nekem is sok volt. Mert ugye első körön volt Varga Judit, aki készséggel elismerte, hogy megütötte Magyar Pétert, méghozzá Hajdú Péter Frizbi című bulvárműsorában, amibe még egy olyan jóérzésű, önbecsüléssel rendelkező átlagember se tenné be a lábát, mint amilyen én vagyok, szóval egy magára valamit is adó komoly politikusnak sem kéne. Aztán jött Ádám Laura, aki elmesélte, hogy Magyar a két és fél hét levelezéses ismeretségük utáni első randijukon erőszakkal akarta szexre kényszeríteni őt egy zempléni luxusszálloda szobájában. Ugye nem kell elmagyaráznom, ez miért gáz, még akkor is, ha Magyar Péter valóban megtette azt, amivel Laura vádolja. Valószínűleg az őt csatasorba állító emberek is rájöttek, Laura hatalmas hiba volt a mátrixban, mert szegény lány úgy tűnt el a nyilvánosság elől, mint szürke szamár a ködben. Aztán most megjelent Evelin is, akitől megtudhattuk, az egész Magyar Péter jelenségért egyetlen ember tehető felelőssé, méghozzá ő. Mert ez a szerencsétlen Péter gyerek, ez a kapcsolati háló nélküli elveszett lélek még az első híveit is csak az ő áldásos közreműködése révén tudta összevadászni. Mert ennek fogalma se volt róla mit akar, még komoly céljai se voltak az általa kirobbantott botránnyal. Evelin folyamatos öntömjénezése olyan szintű ellenszenvet váltott ki minden értelmesen gondolkodó emberből, főleg miután kiderült, hogy a bántalmazások ellenére kitartott az őt állítólag mindvégig eltartó Magyar Péter mellet sőt, még a gyerekét is belerángatta az egészbe, ami visszafelé sütötte el a fegyvert. Mióta egy zsarolási vád is előkerült, azóta meg végképp hiteltelen az egész sztori.

Magyar Péter a jelenlegi Magyarországon nem egy személy, hanem egy vallás. Hívei vakon követik, ellenfelei tűzzel-vassal próbálnak küzdeni ellene, az a pár közömbös meg, aki idáig magasról tett rá, az ezután is azt fogja tenni. Szóval az ő lejáratásához nem elég pár exbarátnőt előrángatni. Az ő megsemmisítéséhez sokkal komolyabb dolgok kellenének, de ahhoz a propaganda gépezetnek bőven felül kéne emelkednie az egyszavas üzenetek és Brüsszelezős - migránsozós plakátok színvonalán

A NER fő áldásosztója bebukta, hogy szabadidejében meleg gruppenbuliban vett részt.

Nem tudom, hogy ez egyszeri alkalom volt -e, vagy többször is megfordult ilyeneken, meg az igazat megvallva nem is érdekel. Ettől függetlenül nem tetszik a dolog.

Nem az zavar, hogy egy pap meleg. Mert legyen. Az sem zavar, ha szerelmes lesz és úgy dönt, inkább szögre akasztja a reverendát, mert tegye. De az, hogy valaki kettős életet él, az már nem tetszik. Álljon bele a dologba, vállalja fel, vagy mondja azt, hogy kitart, de akkor tartson is ki, ne csak úgy tessék-lássék. De egy dolgot ne csináljon: ne nézze hülyének a híveket és istent. És még valamit ne csináljon soha! Melegként ne szidja a többi meleget tele szájjal mindenféle vallásos és világi platformokon.

Nem értem én ezt az egészet. Bese páter évekig dolgozott azon, hogy felépítse a sztárpap arculatát, erre egy ilyen hülyeséggel két pillanat alatt lerombolja az egészet. Jó, a táncikálós videói meg a Karmelita és a Prosti Pesti Srácok irodáinak felszentelése azért meglódította lefelé azt a páternosztert, de ez a szexvideós balhé még tőle is sok volt. Most komolyan, mi értelme volt ennek? Ha valaki tudja, hogy amúgy egyházi szempontból elég gázos, az maradjon csendben, legyen átlagos hívő, vagy ha már mindenáron a papi hivatást akarja választani, méghozzá sztárpapként, akkor mondjon le a szexbulikról és egyéb bacchanáliákról. Az, hogy egy tizenéves nem tudja mivel jár a hírnév, hát na bumm. Könnyen jött, könnyen megy. De egy negyvenes férfi már csak felfogja mit jelent az, ha vadidegenek felismerik az utcán. Azok bizony a szexvideókban is fel fogják ismerni.  És ne, senki ne ringassa magát olyan ábrándokba, hogy a jó keresztény jobboldali értelmiség monitoraiba nem égett még bele a pornóoldalak logója a sok odakattintgatástól. Az élet már csak ilyen pajtikák, aki sokat sütkérezik a napsütésben az készüljön fel rá, hogy leéghet a búrája.

De nem is ez a legdurvább az egészben. Napok óta figyelem az online sajtót, közösségi oldalakat és mindent, de nem látom a nagy kiakadást. Olyan természetességgel legyintünk már az egészre jobbról is balról is egyaránt, hogy az már önmagában is ijesztő. Szexbotrány? Na ne már! A Szájer meg a Borkai után még újat akarsz mutatni? Most tényleg? Nem vagy te normális kiscsillag! Majd ha a Karigeriről vagy a Dobrevről kerül elő pár videó talán felszalad a szemöldököm, de ezekről? Az a csoda, hogy csak ennyi van.
Mi már semmin sem akadunk ki, ami jobbról jön. Sikkasztás, lezsírozott tenderek, megtollasodott haverok meg családtagok, döglődő gazdaság, összeomló egészségügy, hanyatló színvonalú oktatás, mutyik, elszabadult árak, lombkorona nélküli lombkorona sétány, másfél méteres kilátó, jachtozgatás, magánrepcsin röpködés, elherdált milliárdok, szemforgató hamis papok? Csak egy átlagos hét. Olyan magasra tolták az ingerküszöbünket, hogy az már puszta szemmel látszik még a holdról is. A mi politikai komfortzónánkból már nem lehet kilépni, pedig ezek gőzerővel próbálnak kitolni belőle minket. De mi már mindent IS megszoktunk. Szemrebbenés nélkül fogadunk mindent, röhögünk egy jót a Pottyondy meg a Bödöcs videóin, ingatjuk kicsit a fejünket aztán megy minden tovább ugyanúgy, mint évek óta mindig.

Már azt várom, mikor rángatják bele a Gyurcsányt valahogy. Mert az tuti, hogy erről is ő tehet. Már a múltkori szórakozóhelyen nőket ütő díszpéldány is azzal jött, hogy biztos beletettek valamit az italába, meg ez a mostani celebatya is ezzel védekezett. Én a Bölcs Vezér propagandagépezete helyében biztos, hogy nem hagynám ki ezt a ziccert. Megjelentetnék róla pár cikket az Origoban, a PS és a Mandiner oldalain, betennék pár hírt róla az M1 meg a Duna híradóiba is, hogy a baloldal sorra drogozza be a jobboldali, igaz keresztény, mélyen hívő papokat és családapákat valami olyan cuccal, amitől azok magukból teljesen kivetkőzve, alaptermészetükkel teljesen ellentétes viselkedésre ragadtatják magukat. És ki adott erre az egészre utasítást? Na ugye, hogy te is tudod már a választ.

Mi átlagemberek mindent csak túlbonyolítunk.

Fogadjunk, ha pártot alapítanál te is valami nyakatekert eszmerendszer mentén építenéd fel az egészet. Olyan érthetetlen baromságokkal dobálóznál, mint tiszta és átlátható működés, közösségért történő hasznos munkavégzés, egymás tiszteletére és megbecsülésére való törekvés meg egy csomó más hasonló blabla. Ha megkérnének, hogy foglald össze röviden a pártideológiát, akkor is valami több soros idézettel jönnél mindenféle gondolkodóktól. pfh…

Bezzeg a másik oldal géniuszai! Hát azok nem cicóznak ám az ilyen szofisztikált, jó munkásemberek számára teljességgel érthetetlen libsi úri huncutságokkal. Ők a tiszta és átlátható beszéd hívei. Migránsok, háború, Brüsszel, Soros. Veszély veszély hátán. Még a jelmondatuk is csak pár szóból állna.
Ahogy a jelenlegi működésüket elnézem ez szerintem a pénz számolva asszony verve jó örökbecsű népi bölcsesség lenne.
Most is olvasom, hogy megint nőveréses ügybe keveredett az egyik közülük. Ő épp kotta részegen, magáról mit sem tudva bántalmazott egy nőt valamelyik budai szórakozóhelyen. Persze már megjelentek a szerecsenmosdató cikkek is, mert ezt a díszpéldányt állítólag még sosem látták italozni a szülőfalujában, meg amúgy is egy áldott ember, csak úgy történhetett az egész, hogy beletettek valamit az italába, de most tényleg, ki az, aki sohasem hibázik na. Érted, hibázik! Nálam a hibázás az, hogy véletlenül átszaladok a piroson mert nem figyelek, egy napja lejárt bérlettel vagy forgalmival közlekedek, esetleg nekimegyek valakinek véletlenül a tömegben. Az, ha ötvenhez közeli vén pöcsként tök részegen verekedni kezdenék egy szórakozóhelyen, az azért kicsit túlmutatna a hibázás fogalomkörén na.

Egyébként nem értem miért csodálkozunk ezen még mindig. Az elmúlt 14 évben annyi mindennel találkoztunk, hogy igazán hozzászokhattunk volna. Volt itt már minden: vak komondor, filmre vett hajós szexbuli, ereszen lecsúszás, tinilány megerőszakolása, ellenzéki nők verbális és fizikai bántalmazása, szexizmus, szómegvonás, sőt, még Magyar Péter, a jelenlegi ügyeletes megváltó is köztudottan bántalmazta az ő Jucusát, amíg a FIDESZ farvizén evezgetett. Most meg nézd meg hogy megváltozott, mióta ellenzéki lett. Semmi szíjdobálás meg hangfelvétel készítés a szakítás után, csak szomorkodó posztok meg sírós szmájlik.

De hiába, mi nők még így sem hallgatunk a jószóra, pedig Varga István már évekkel ezelőtt megmondta nekünk, hogy első körön tessünk a népszaporulatról gondoskodni, aztán ha a három-négy gyerekünk ellátása meg a háztartás vezetése mellett még marad rá időnk, hát elkezdhetjük azt a nagy önmegvalósításunkat.

Nekem ezzel az egésszel nem csak az a gondom, hogy miért lehet élmény egy nagydarab, testes férfiembernek leverni egy nőt. Azt sosem fogom megérteni, talán azért, mert sosem voltam még nagydarab, erős férfiember. De most tényleg. Ez pont olyan, mintha hatvan kilós felnőtt nőként odasétálnék egy hároméveshez és jól lekevernék neki egy fülest. Már attól is rosszul érzem magam, hogy egyáltalán leírom ezt, nemhogy attól, ha tényleg meg kéne tennem. Most komolyan, miért öröm az valakinek, hogy egy gyengébb testi erejű vagy bármiért kiszolgáltatott helyzetben lévő másik embert bántalmaz?
Szóval nekem nem csak ezért fájdalmas erről olvasni már megint, hanem azért is mert pontosan tudom: az ami fent történik, záros határidőn belül megjelenik idelent az én szintemen is. A pökhendi lekezelő stílus és az egyszavas üzenetek már beszivárogtak a közbeszédbe. Ostoba, proli, libsi, magyargyűlölő, hazaáruló. Azért vagy csóró, mert ennyit tudsz te kretén, beállítanám a gépsor mellé aztán nem lenne ideje siránkozni meg pofázni, tanultál volna akkor nem itt tartanál, ha nem tetszik el lehet húzni külföldre, nyugat seggéből kilógó libsi nyalonc, ütni való femináci kurva. Ha minden ilyen jellegű beszólás után, ami egy átlagos napon szembe jön velem a való életben vagy az online térben kapnék 20 forintot, már nekem is villám lehetne a Madárhegyen.

Szívből kívánom, hogy ne legyen igazam, de én már azon se csodálkoznék, ha egy éven belül eljutnánk a valós fizikai erőszakig a hétköznapi konfliktusainkban. Már csak egy lépés, hogy az ordítozás helyett egyszerűen jobbhorgokkal oldjuk meg a problémáinkat. Nekem jött a buszon, bevágott elém az úton, beszólt a munkámra, elvette a boltban az utolsó akciós sört, rövid szoknya van rajta, más pártállású, biciklizik, görkorizik, azt mondja, hogy nincs piros kütyű csak kék, öreg, nőnemű, meleg, fiatal, gyengébb, mint én? Hát had repüljön az a füles.  Ezt meg azért már nagyon nem kéne.

Igaz, hogy mégsem arattunk akkorát az olimpián, mint gondoltuk, az átlag magyar életszínvonalát lassan Zimbabwe is megelőzi nem csak Bulgária és egy valódi oligarcha megteremtéséhez is brutális állami segítség kellett, (és még így is csak a megalázó 1851. helyet értük el vele a világ leggazdagabb embereinek listáján) de azért van valami, amiben mi magyarok verhetetlenek vagyunk.

Bármiről, ismétlem bármiről kerül szó, mi rögtön elő tudunk húzni egy tőmondatot, amivel bagatelizálni tudjuk a problémát. Valódi pozitív nemzet vagyunk na!

Drága az élelmiszer, kifizethetetlenül magasak az albérlet árak? Nem az ár sok, a te fizetésed alacsony. Döglődik az egészségügy? Menj magánba, én is oda járok. Korrupt a rendszer, ömlenek fölöslegesen a milliárdok? Miért, a Gyurcsány talán jobb volt? Gyenge az oktatás, egyre kevesebb a tanár, senki sem vállalja éhbérért? Bezzeg a két hónapos nyári szabi az jó mi? A fiatalok már a kimaxolt CSOK-kal se tudnak lakáshoz jutni. Az akarjon saját lakást, aki megengedheti magának. Magyar Péter néha kicsit fura, értem én, hogy ő az ügyeletes megváltó, de talán mégsem kéne mindent vakon elhinni neki. Miért, az Orbán jobb?

Értem én, hogy nem kell mindenen búslakodni, de azért talán ennyire félvállról sem kéne vennünk ezt az egészet, ami épp körülöttünk zajlik. Jó az, ha valaki nem pörög feleslegesen, de ez a pökhendin odavetett műleszaromság sem célravezető. A leszarom tabletta bevétele néha nagyon hasznos ugyan, de nem lehet vele minden gondot megoldani.

Saját részemről utálom azt is, mikor ezeket a hét vármegye bölcseit valaki azzal akarja leszerelni, hogy „majd te is leszel ám szar helyzetben, de akkor mi mind kiröhögünk majd” mert a jó öreg dögöljön meg a szomszéd tehene is mentalitás még sosem volt célravezető. Ha a nálunk jelenleg még sokkal jobban élők is eljutnak odáig, hogy anyagi gondjaik lesznek, akkor nekünk, átlagosan élő magyaroknak már nagyon rossz lesz. Én saját részről inkább abban reménykedem, hogy egyszer majd eljutunk odáig, hogy nekünk, az átlagnak sem okoz majd gondot 300 ezret kiköhögni havonta egy albira, negyven misit egy lakás kezdőrészletére, százharminc ezret egy komolyabb vizsgálatra a magánban vagy ötvennyolcezret egy átlagos heti bevásárlásra a Sparban. Abban reménykedem, hogy egyszer eljön az a világ, mikor nem huszonéves rozsdatartályokkal repesztünk a kátyús, de legalább rohadt drága autóutakon, mikor a vonat időben indul és időben meg is érkezik, mikor a gyerek matekórájára nem a rajztanár ugrik be helyettesíteni, mert ugyan nem ért hozzá, de neki pont lyukas órája van, szaktanár meg nincs. Remélem, hogy egyszer eljön az az idő, mikor a hírek nem arról szólnak, hogy már megint milyen felesleges dologra húztak ki milliárdokat a nemzet zsebéből, mikor a regnáló hatalom sajtója nem hazudik, sőt, az ellenzéké sem. Remélem, hogy egyszer itt, ebben az országban is rend lesz, amikor nem kell majd ostoba tőmondatokkal nyugtatni saját magunkat és nem kell hazudnunk sem másoknak sem önmagunknak.

Mert „nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország” és jelenleg épp aggódom a sorsáért, bármilyen buta kis tőmondatokkal szeretnének is leszerelni azok, akiknek pont tök mindegy mi zajlik körülöttük.

Kint voltam a tűzijátékon.
Az ismerőseim szerint hülye vagyok, mert csak a hülyék tapostatják magukat agyon szakadó esőben a tömeggel pár piros durr, zöld puff és sárga shhhh kedvéért, míg a baloldali és liberális érzelmű hazafiak szerint áruló vagyok, mert miattam, meg a többi megvezetett szerencsétlen miatt nincs kórház és iskola. Szerintem meg fizettem én bőven eleget ezért az egész cirkuszért, szóval legalább hadd lássam.

Isten látja lelkem nem szeretem én ezt a mostani bandát, örömtáncot járnék, ha végre valaki leváltaná őket, de azért szeretném felhívni a „másik oldal” figyelmét, hogy demagóg közhelyeket puffogtatni nekünk is ciki ám!

Hogy milyen volt a tűzijáték? Hát olyan too much. Nagyon jó helyről láttam, de még így sem tudtam mindent látni. Egyszerűen ennyit már nem tud befogadni a szem. Fényfestés, drónok, különböző színekben villogó hidak, egyszerre robbanó ezernyi rakéta, innen nemzeti színű tűzgömbök, onnan meg arany szikracsóvát húzó sikító rakéták. Persze mindez egyszerre vagy gyors egymásutánban. Kicsit olyan volt, mint azok a csicsás, hétországra szóló lagzik lufidekorral, arany drapériákkal, pezsgőszín szalaggal átkötött székszoknyákkal és virágdíszektől roskadozó asztalokkal, ahová a többszázezres ruhakölteményben feszítő menyasszony reggel egy másfél szobás panellakásból indul el, de azért megmutatja a világnak, hogy ez az ő nagy napja. Én meg, mint a jó vendég, már előre átutaltam a nászajándéknak szánt pénzt a megadott számlaszámra meg a szállásomat is magamnak fizettem, de azért élvezem a bulit, ha már ennyit dolgozott érte az ifjú pár, meg a DJ is leadja éjfél után Gyuri bácsitól a Repteret.

Apropó Reptér. Tudjátok miért mondom, hogy az egész kórház kontra tűzijáték párhuzam egy demagóg hülyeség, ami csak arra jó, hogy a leromlott idegállapotban leledző honfitársak megint egymásnak feszülhessenek? Hát azért, mert az egész cirkusz 15 milliárdba került állítólag összesen. (mondjuk olvastam már tizenhetet meg húszat is, szóval lehet, hogy több volt) Ez az olyan csóringer átlagembereknek, mint én elképzelhetetlenül sok pénz, de a valóságban nem hiszem, hogy megoldaná a lassan kártyavárként összeomló egészségügy helyzetét. Viszont átlagos újságolvasóként azt is tudom, hogy az állam a Ferihegyi Reptér visszavásárlására 3,1 milliárd eurot (nem forintot!!!) költött el. (Az én részem ebből 147 468 Ft) Sőt, azt is tudom, hogy Tiborcz István három befürdött beruházását most vásároltuk vissza 600 milliárd forintért és még az a nyamvadt „Petőfi film” is 6 milliárdunkba került. Ha meg választani kell, hogy több, mint 2 óra Rákay rémálommal vagy fél óra kicsit túltolt, de legalább élvezhető tűzijátékkal szórakoztassanak, hát ezerszer inkább az utóbbi. Meg azt is tudom, hogy van ám nekünk Triesztben is egy szép hosszú partszakaszunk (állítólag kikötő, de ez még most, öt évvel a megvásárlás után nem látszik rajta) 56 millió euroért és azt is olvastam, hogy minden magyar nyelven oktatott határon túli magyar gyerek és fiatal 100 ezer forintnyi iskolakezdési támogatásban részesül az én adómból. És ez most csak az, ami hirtelen eszembe jutott. Ha ezt most mind összeszámoljuk, akkor kicsit többre jön ki, mint az évi egyszeri tűzijáték.

Persze tudom, hogy 15 milliárdból felújíthattunk volna egy-két kórházat, légkondit szerelhettünk volna be egy csomóba vagy elkezdhettünk volna felhúzni egy újat (bár azt nem tudom, hogy kijönne -e egyáltalán ennyiből). Tudom, hogy ezt a pénzt hasznosabban is elkölthettük volna, de szerintem egy ennyire lerobbant lelkiállapotú országban igenis költeni kell a cirkuszra a népnek. Kell a tűzijáték, csak mondjuk nem ennyiből és nem ilyen. Kellenek az ingyenes családi rendezvények, kellenének azok a régi, ezer éve elfeledett ingyenes kulturális programok és fesztiválok (zenei, színházi, összművészeti) amikre a fiatalabbak már nem is emlékezhetnek olyan rég nincsenek. Kellenének például az ingyenes nagykoncertek is újra, mert lassan annyira elmerülünk a depresszív feszültségünkben, hogy belekattanunk. Szóval költsék csak el nyugodtan ilyen felesleges úri huncutságokra az adóforintjaimat. Inkább mint irodaházakra, jachtra, nézhetetlen filmekre, magánrepcsizgetésre, ötmilliós szendvicsekre, nemlétező kikötőkre meg a vejkóra, haverra, Tónira, Barbira, Janira, Andira, Katira, fölösleges utazgatásokra és presztizsberuházásokra.

És szeretném még egy dologra felhívni a figyelmet. A fentebb felsoroltak alapján Magyarországon a tűzijáték vagy kórházfelújítás logikai összefüggés rohadtul nem állja meg a helyét. Itt kórház nincs, nem is lesz és ha így folytatjuk jövőre már tűzijáték se lesz.